2010. szeptember 10., péntek

Nászút útizönge

Székelyvarságban jártunk. Itt még egyikünk sem járt. Igaz, h nem egy őrült hosszú nászút volt, de most ennyire futotta az időből. Úgy érzem, h nem bántuk meg ezt az utat.



Mikor vártunk a buszra Bpn, és megérkezett román rendszámmal, kissé el voltam hűlve, az idegenvezető sem a legtuttibb volt, mondhatni kezdő. Gondoltam, sebaj, ha vmi abszolút nem klappol, akkor irány az Enikő. :)



Egy dolog, ami zavart, h se zene nem szólt, se egy filmet nem raktak be, senki nem szólt az utasokhoz, h ki-kicsoda... Székelyudvarhelyen már elég nyűgős voltam, minek megállni a cél előtt kb. órával technikai szünetre, este 7kor kb?! Akkor kiderült, h a buszsofőr, Enikőék nagyon jó barátja.



Megérkeztünk Varságba, fogadtak pálinkával - brutál erős - és finom kaláccsal. A szoba szabadrablás szinten volt. Kissé kicikizték az embert, h szóvátettem, h nem két külön ágyas szoba kell, hanem ha lehetne inkább franciaágyas. Elvégre nászúton vagyunk, vagy mi. Megkaptuk.



Nagyon jó a panzió, jó a kilátás, csupa fából szinte minden - a fürdő egység nem. :) Egy dolgot nem szabad otthon felejteni a kevésbé mélyen alvóknak, a füldugót. :)



A kaja nagyon finom volt, bőséges reggelik, éhen halás elleni hideg élelem ebédre és meleg-kiadós vacsora.







Reggel 8kor a kávésok járulhattak a pulthoz, gondolom, h ne kelljen egyszerre mindenkit kiszolgálni, mivel nem voltak sokan. 9kor volt a reggeli, ami nagyon bőséges volt: padlizsánkrém, lekvárok, szalámi, juhsajt, kiadós rántotta szalonnával, kolbásszal, hagymával, puliszka, gyógyteák... Tehát ott, annyit lehetett enni, amennyi belefér az emberbe, meg még egy kicsit. :) Első nap, gyalogszerrel vágtunk neki az erdőnek, mondhatni túrázni mentünk. Iszonyatosan friss, tiszta levegő van. Egyenlőre csak szívtuk magunkba a levegőt. Egy farönkökkel teli helyen, közel a szénégetőkhöz megebédeltünk és utána elindultunk gombászni. Talán kiskoromban a papával szedtünk a ház előtti némi csiperkét, aztán ennyi volt a gombás ténykedésem. Most meg, sikerült szednünk galambgombát, Istvánnak pedig rókagombát. Mindenki szedett jócskán és vacsorára elkészítették nekünk. Finom volt nagyon. Kb. f5-5 tájékára mindig visszaértünk a szállásra. Lassan előkészítették a tárcsát a flekken sütéshez ill. a bográcsot a gulyásleveshez. Utólag még sütöttek nekünk egy pár keserűgombát juhturóval. Érdekes volt, nem mondom, h a kedvencem lesz, de jó volt megkóstolni. :)







Második nap, 10órakor már vártak ránk a szekerek. Ismerős volt szilveszterről, de most ajánlottak egy könnyebb feljutási módszert. Kb. 10-12en ültünk egy szekéren, nem a karcsúbb fajtából, szegény pacinkóknak volt mit húzni. Aznap a zeteváraljai víztározóhoz mentünk, ezt úgyis még csak télen láttam, ill. délután strandolás volt a porondon. Mi ettől eltekintettünk, mivel meleg volt,de nem az a kimondottan strandolásra alkalmas. Enikővel megbeszéltük, h találkozunk és eljöttek a strandra a szüleivel és Attival. Jó volt újra látni őket, beszélgettünk sokat, jól meg is néztek minket, h kikkel is vagyunk együtt.







Harmadik nap, már vadregényesebb tájakra mentünk, el a vízeséshez, a Jézus szíve forráshoz.Közben az utunkba kerülő helyi mesterségeket néztük meg, először a még most is működő vízimalmot. Majd tovább indultunk a Csorgókő vízeséshez. Nem kell niagarára gondolni, hanem egy eldugott helyen látható a vízesés, megnéztük felülről is. Közben megálltunk a Jézus szíve forrásnál is, ahol újra töltöttük üvegjeinket. Eztán gyalogszerrel mentünk tovább, ahol megmutatták, h honnan erednek a folyók ill. lenézhettünk a vízesésre is. Végig nagyon jó időnk volt, rendesen le is pirultunk. Miután a nézelődésből visszaérkeztünk, majdnem elfogyott már a kiporciozott kaja, utólag kiderült, h eggyel kevesebb kenyeret tettek a szekérre, mint ahogy kellett volna, ill. illetéktelen személyek kezdték el osztogatni a kaját. Volt akinek nem jutott. Előző este megkérdezték, h akarunk-e szalonnát sütni az erdőn. Hát süssünk. Azzal álmodtam éjjel, h majd adnak egy darab zsírt, amiben kb lesz egy hajszál vékony húsréteg. De szerencsére nem így volt, finom húsos volt. Visszafele úton még megálltunk a Mutatónál. Ez egy kilátó, fából. Én inkább nem merészkedtem fel rá. Ott a tisztás, tele volt kakukkfüves buckákkal. :)



Visszafele a kissé lankás területen jöttünk lefele az erdőben. No a paciknak több se kellett, meg is iramodtak. Azt se tudtam, h hogyan kapaszkodjak. Előttem a székelyember ült, lazán lógatta a lábát, nem is kapaszkodott... Váááá, hogy lehet ezt így?!!! Aztán mondta, h dőljek hátra és lazán próbáljam felvenni a szekér ritmusát. Hátra dőltem én, de azért a kapaszkodást nem hagytam el. Egy palló volt téve a szekérre, azon ültünk, az jobbra-balra nem tudott mozogni, de előre-hátra igen. István utólag mondta, h volt, h megemelkedett kicsit. Szerencsére én azt nem éreztem. Még aznap megtekintettük a csergeványolást is, ez végülis annyi, h ömlik le a forrásvíz egy fa dézsába, de olyan mint régen voltak a forgótárcsás mosógépek és abban köröz a cserge vagyis a gyapjú és a bökös részek így leválnak róla egy idő után. :)







Vacsi után éreztem a gyomromat, h ismeretlen dolgokat művel, mondhatni gyomorsikulás félét. Iramodtam fel a szobánkba, majd le a boltba, h vmi ellenszert adjanak de rögvest. Kaptunk is, kb. 1 kg. nem kimondottan háztartási kekszet és áfonyalekvárt. Nos, azt eszegettem én, de szerencsére a gyomorsikulás is megijedt tőle és odébb állt. Aznap este, korán elaludtunk. A többiek mondták, h akkor farkas járt a faluban, a lovász találkozott is vele, a kutyák is másképp ugatnak akkor. Mesélték, h jöttünk előtt két nappal két serdülő medve is kukázott a panzió tájékán.







Negyedik nap, az esztenákhoz mentünk fel. Ha jól emlékszem, kb. 10 kmes út volt. Egy idő után, mikor már közel volt az esztena, a helyi idegenvezető leszállította a jónépet, h inkább menjenek árkon-bokron gyalogszerrel. Mondtam, h én gyalogoltam itt eleget, és különben is a szekerezésért fizettük ki a pénzt. Mivel, kissé megürült a kocsink, így jobbnak láttam leülni a szekérderekába, a szénára, biztonságosabbnak véltem. István megnyugtatott, h ha borul a szekér teljesen mindegy, h hol ülök. Felértünk az esztenákhoz a birkák-kecskékhez, nagyon sok kutya voltak, de nem bántottak. Megszaglásztak és ennyi, egy kis simit kértek és nem bántottak. Fejőnéni unokája kb. 4-5 éves kiskölök lehetett, volt neki egy kecske gidája, azt húzta-vonta a szarvánál fogva. Az állatoknak volt letéve nyalósó, ez kissé le is volt szarva már, hát a sok állat nem figyeli, h épp hova lehet és hova nem. Kiscsávó követte a gidáját és el kezdte nyalni a sót. Mire az öreganyja kiabálta neki: "Elment a szép eszed!!!" Kissé produkálta magát a kis csávó.



Ebédre kaptunk finom, friss juhsajtot, később ordát is ill. lehetett vásárolni is. Akadtak akik szőrén megülték a lovat is. Lassan indulás vissza, közben megálltunk még a kovács műhelyben ill kaptunk egy röpke bemutató a zsindelyezésről is.







Este a Venyige népzenei együttes ill. egy néptáncos pár adott egy órás műsort, majd nyugovóra tértünk, mivel másnap korán reggel kelni kellett, h fájó szívvel induljunk haza. Este rokoni segítséggel eljutottunk Budaörsre, ahol a szülők vártak minket és indultunk is.
 

Zarándoklat Medjugorje

Kedves Zarándok Testvérem!



Az alábbiakban tájékoztatást szeretnék adni az idei, októberi medjugorjei zarándoklattal kapcsolatban.



Időpontja:

2010. október 4 (hétfő) – 8. (péntek)



Indulás:

Október 4-én, hétfőn reggel 5.00 –kor a csanaki templom elől.

Várható érkezés: Október 8-án, pénteken este kb. 21.00-kor a csanaki templomhoz.



Utazás:

Külön autóbusszal utazunk, melynek sofőrje Liszkai Imre lesz. Az autóbusz költsége személyenként 18.000 Ft, melyet 2010. szeptember 12., vasárnapig kell befizetni.



Biztosítás:

A biztosítás költsége 350 Ft/ fő/ nap. Ez az öt napra összesen: 1.750 Ft/fő. A biztosítás költségét az utazási költséggel együtt kell befizetni.



Útvonal:

Oda) Győr – Székesfehérvár – Szekszárd – Mohács – Eszék – Samac – Doboj – Zenica – Sarajevo – Mostar – Medjugore



Vissza:

Vissza) Medjugore – Metkovic – Makarska – Split – Klis – Knin – Gracac –Karlovac – Zagrab –Varasdin – Letenye – Nagykanizsa – Keszthely – Sümeg – Pápa - Győr



Szállás:

Egy 55 személyes panzióban sikerült szállást foglalni, melynek ára négy éjszakára 80 € (Euro). A szállással együtt félpanziós ellátást kapunk, azaz a fenti árban benne van a reggeli és a vacsora ára is. Ezt az összeget mindenki maga hozza magával, a szállás költségét a Medjugorébe való érkezéskor szedjük majd be. Kérem, olyan címletekben hozzuk a pénzt, hogy a fenti összeget be tudjuk fizetni.

Program:

A medjugorjei szent helyeket fogjuk meglátogatni.

Ruházat:

Az évszaknak megfelelő ruházatot hozzunk magunkkal. Esőkabát, esernyő legyen nálunk, mert szükség lehet rá. Olyan lábbeli legyen velünk, mely alkalmas arra, hogy a Krizovácra, melyhez sziklás emelkedő út vezet, fel tudjunk jutni.

Étkezés:

A szálláson az első étkezésünk hétfő este lesz. Így az utazás napjára hozzunk magunkkal hideg élelmet. A zarándoklat többi napján, ahogy említettem, reggelit és vacsorát kapunk, a harmadik étkezésről mindenki maga gondoskodik.

Egyéb:

- Ellenőrizzük útlevelünk érvényességét.

- A szükséges gyógyszert hozzuk magunkkal.

- A cipő alkalmas legyen sziklás, hegyes terepre is.

- Kis hátizsák hasznos lehet a napi felszerelés számára.

- Rózsafűzér, lelki olvasmány legyen velünk.

- A mellékelt adatlapot töltsük ki, és az autóbusz- és biztosítási költségek befizetésekor adjuk le.



Ha bárkinek kérdése lenne az úttal kapcsolatban, kérem, keressen személyesen vagy telefonon (449-377). Figyeljük a zarándok útra vonatkozó templomi hirdetéseket is.



Ferenc atya







J e l e n t k e z é s i l a p



Név: ………………………………………………



Cím: ………………………………………………



Telefon: …………………………………………...



Útlevélszám: ………………………………………



Felhívom a jelentkezők figyelmét, hogy az autóbusz megrendelése már megtörtént, melyért a szervezők anyagi felelősséggel tartoznak. Így visszalépés esetén az utazási költséget csak akkor tudjuk visszafizetni, ha a visszalépő személy maga helyett egy másik zarándokot tud állítani.

A jelentkezési lap beadásának határideje: 2010. szeptember 12., vasárnap.



A zarándoklat feltételeit elfogadom.



Dátum: ……………………………. ……………………….

/aláírás/