2010. július 7., szerda

Barangolás Délvidéken

Kedves Barátaim és Ismerőseim !


 


Nagy-Magyarország Délvidékére hívlak Benneteket Liszkai Imre autóbuszával szeptember 30 - október 3 között, csütörtöktől vasárnapig, 4 nap/3 éjszaka, hogy felkeressük történelmünk dicső helyszíneit,szép tájait, megtapasztalhassuk legdélebbre élő, magyarságukat őrző székelykeveiek vendégszeretetét.  
 
Reggel 6 órás indulás, majd röszkei határátlépés után, Szabadka gyönyörű szecessziós városközpontjával, a híres palicsi fürdőhellyel, " a Duna Giblaltárjával", Péterváraddal ismerkedünk. Vacsora és szállás Székelykevén falusi turizmus keretén magánházaknál.
 
Pénteken reggeli után megtekintjük Nyugat védőbástyáját Nándorfehérvárt, (ma Belgrád) Hunyadi János dicsőséges győzelmének helyszínét,és a Vajdaság fővárosának műemlékeit, majd hertelendifalva református templomát, Európa egyik legnagyobb vízi erősségét a szendrői várat, és a delibláti homokpusztát, Európa egyetlen működő sivatagját. Vacsora,szállás Székelykevén.
 
Szombaton reggeli után egész napos kirándulás a Kis-és Nagy Kazán-szoroshoz és a Vaskapuhoz. Közben pihenő Galambóc festői várrománál. Vacsora előtt ismerkedni lehet a vendéglátó Székelykevével: katolikus templom,lovaskocsizás.
 


Vasárnap reggeli után indulunk haza a Bánáton keresztül. Titelen a Duna-Tisza összefolyást, Nagybecskereken, a városközpontot nézhetjük, Eleméren fejet hajtunk Kiss Ernő,1848-as tábornok, aradi vértanú, sírjánál, majd a zentai csata emlékműve megtekintése után Tóthfalun lehetőség lesz helyi ételek: burek, csöröge, krumplis pogácsa és 4 féle pálinka kóstolására, vagy  aracsi pusztatemplom, Óbecse nevezetességei. Zenta és Magyarkanizsa érintésével lépjük át Horgosnál a határt.
 


Részvételi díj: 38 500 ft, / 45 fő felett/ mely tartalmazza az utazás,szállás,félpanzió,helyi idegenvezetés,sofőr díját,


  nem tartalmazza:biztosítást (csoportos lehetőség: 350 ft/nap= 1 400 ft életkortól függetlenül,és a belépőket kb. 30 EUR: vár,múzeum, templom,hajózás,kocsizás,kóstoló
 


Egy tartalmas,szép őszi kirándulás reményében várom jelenkezéseteket: 
                                             emailben (nanekama@gmail.com)  
                                             üzenetrögzítős telefonon:448-722/
                                          este 8 után élőben,mobilon:06/20/3105680   


 


                                         Szóljatok barátaitoknak,ismerőseiteknek is!
    
                                               Üdvözlettel:Nagy Emilné Marika                


2010. július 6., kedd

HENNATÁBOR 2010

Márianosztra Augusztus  6-11.
Elérkezett a hagyományosan megrendezett idei (11.) nyári sátoros hennaünnep ideje!

Dobokat hangoljátok!

Info: https://sites.google.com/site/hennatabor2010/
Regisztráció: +36 30-964-52-67-n és a visualvisitor@gmail.com-on.